Hírek archívum
„Mindig az az álom volt a szép, mely gyorsan semmivé lett”
(A Károlyiak évszázadai Füzérradványban)
Aki Magyarország egyik legszebb vidékén, a Tokaj–Zempléni-hegyvidéken, annak is a Hegyközi-dombság nevű kistáján barangol, és mindezt gépkocsival teszi, nem kerülheti el, hogy keresztülautózzon Magyarország legészakibb fekvésű és egyben legkisebb városán, Pálházán. A perlitbányájáról is nevezetes település önmagában is megtekintésre érdemes, jó ötlet azonban a hetvenes években épült görögkatolikus templomnál letérni a főútról, mert 3,5 km után valódi igazgyöngyre bukkanhatunk, a nemrég felújított füzérradványi Károlyi-kastélyra.
CRLT-Solution
A fa látványa tartóssággal kombinálva
Sokan szeretik a természetes faburkolat látványát, ám a karbantartással járó vesződségről már biztosan mindenki örömmel lemondana. Létezik olyan megoldás, ahol ezt megtehetjük? Igen, mutatjuk! Tegyen egy próbát a szálcement burkolattal!
CRLT-Solution
ÉPÍTÉSZIRODÁKBA KIHELYEZETT KÉPZÉS
Az építészeknek szóló építészirodákba kihelyezett képzésünk célja áttekinteni a szerelt átszellőztetett homlokzatok tervezési irányelveit, kivitelezési szabályait, épületenergetikai aspektusait. Előadás szól arról, hogyan és milyen feltételek között és milyen anyagokkal (szálcement, fém, kerámia) készülhet műszakilag megfelelő homlokzatra átforduló tető, vagy tetőre átforduló homlokzat.
CRLT-Solution
Pala, kerámia, fém
A látvány és ami mögötte van
Az elmúlt évtizedekben – mint az élet annyi más területén – házunk tetőjével és homlokzatával szembeni elvárások is árnyaltabbak lettek. Ma már nem elég szépnek lenni.
A hosszú időre megbízható, csekély karbantartást igénylő, energiatakarékos megoldások
népszerűségének ugrásszerű terjedésének lehetünk szemtanúi.
CRLT-Solution
"Nekem mindig az számított, hogy mi épül meg, nem az, hogy mit rajzolunk le"
A kilenc évtizede precíziós mérőeszközöket gyártó, világszerte ismert Mitutoyo cég magyar leányvállalatának irodaépülete Szentendre déli részén, a Dobogókői út és a régi Országút szegletében kialakuló iparterületen épült fel. A bemutatótermet és raktárakat is magában foglaló komplexumot, amely érdekes formájával és az indusztriális jellegre utaló szürkés színével messziről észrevehető, Láris Barnabás irányításával a Modulart Kft. tervezte.
CRLT-Solution
BARÁTSÁGOS DUNA-PARTI LÁTVÁNY
A Duna partján, védett természeti értékeink és a múltunk emlékeinek találkozásánál épült fel a dunakeszi evezős központ. Ha a hely és a feladat nagyívű építészeti kialakítást, a természeti környezet szelleméhez illeszkedő anyaghasználatot igényel, a fa vagy a természetes szálcement gyakran kerül szóba.
CRLT-Solution
Építészet: tér, fény, anyag egy végletekig besűrített koncepcióban
Rendhagyó anyaghasználatról és tervezési elvekről beszélgettünk a Konkrét Stúdió tervezőivel. A
szálcement sík- és hullámpalával készült „feszes, élre vasalt, letisztult” épületeik sikere az elmúlt év
pályázati eredményein is visszaköszön - természetesen a megrendelők elégedttségén túl.
CRLT-Solution
Várak, kastélyok, tető, pala
Az új építésű ún. életciklusprojekteken is népszerű, környezetbarát szálcement alapanyagú pala Magyarországon a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretei között megújuló épületek kedvelt tetőfedőanyaga. A Konkrét Stúdió tervezői szerint az anyag a kő-hatás monumentalitásához, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély építészeti gondolatához is megfelelően illeszkedett.
CRLT-Solution
Trendi fedési módok palával
A modern és környezetbarát alapanyagú pala mind korabeli épületek fedőanyagaként, mind modern épületek burkolataként is egyre több helyen jelenik meg. Szépsége, és életciklusprojekteken is bizonyított gazdaságossága egyaránt kulcsa növekvő népszerűségének.
CRLT-Solution
Építészet és kivitelezés: kísérlet a kiselemes burkolatokkal
Ha egy tervezőcsapat a maguk tervezte házakat meg is építik, anyaghasználatban vagy gazdaságos csomóponti kialakításban is bővelkedhet gyakorlati tapasztalatban. A HARCH desing & build építészei döntően lapostetős és szerelt homlokzati szerkezetekkel kísérleteznek.
CRLT-Solution
Falusi kisbirtok építészete modernre hangolva
A modern „farm”, a Patikakert a Budai hegyek tövében, Budajenő és Telki határában, lakóházból és mezőgazdasági funkciókat ellátó épületből áll. Egyre kevésbé meglepő, hogy akár lakóépületeken a tetőről a homlokzatra fordulva hullámpala jelenik meg. Az ipari hatást ezúttal a fehérre festett homlokzatok és az egyedi, csipke mintázatú árnyékolók oldják.
CRLT-Solution
Olasz alumínium design tetőn és homlokzaton
Sok szép magyar és nemzetközi példa mutatja, hogy az évtizedekkel korábban inkább ipari megjelenést jelentő alumínium homlokzatburkolat és tetőfedés manapság a középületek és lakóépületek, sőt családi házak kedvelt homlokzatképző anyaga.
CRLT-Solution
Homlokzaton a funkció és a múlt
Talán nincs szebb dolog az építészetben, mint ahol a történelem, a kortárs design, az esztétika és a környezettudatos újrahasznosítás találkozik. Jó példa erre a svédországi Norrköping központjában álló Magnentus-torony vagy az ausztriai Dornbirn városi könyvtára. Ami még közös bennük, az a rendhagyó homlokzati kialakítás.
CRLT-Solution
A gigászi finn puzzle és a természet ihlete Csehországban
A fenntarthatóság kérdése az építészet területét sem hagyta érintetlenül. Itt is egyre kedveltebbek az olyan természetes anyagok, mint a szálcement, amelyek életciklusuk alatt a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják. Különösen, ha az épület funkcióját is a jövőorientáltság hatja át. Az Európa két különböző táján található formabontó épület tervezési elvei között a kül- és beltérben felhasznált anyagok energetikai és esztétikai értékei is komoly szerephez jutottak.
CRLT-Solution
Cembrit 3D hatású homlokzatburkolat
A Cembrit 3D hatású, a természet ihlette megjelenésű homlokzatburkolattal egészítette ki termékválasztékát. Az új, Patina Inline szálcement homlokzatburkolattal az építészek növekedő igényét elégíti ki, mellyel az épület homlokzati megjelenése egyedi karaktert kölcsönöz az épületnek és környezetének.
CRLT-Solution
Új homlokzatburkolati termék: Patina Rough – nyers és markáns megjelenés
A Cembrit Patina Rough új homlokzatburkolat bársonyosan strukturált felülete természetes és diszkrét homlokzatot biztosít, amely élénken változik, miközben a fény változik a nap folyamán.
CRLT-Solution
Könnyű, de ellenálló tetőszerkezet, amely még a nehéz időjárási viszonyok között is megállja a helyét
A közeledő ősz és tél újra nyomokat hagy a tetőn, s ezáltal otthonunkban, próbára téve az idősebb tetőket. Ha a tető új fedésére van szükség, a szálcement síkpala az ideális megoldást kínálja, a könnyű, mégis tartós kialakításával.
CRLT-Solution